Dr. Wágner Pál főleg mellnagyobbítások, ránctalanító kezelések és zsírleszívás területein tevékenykedik immár több mint húsz éve. Kiemelkedő mennyiségű és minőségű tapasztalattal a háta mögött, folyamatos önfejlesztéssel még ma is a szakma és a közvélemény által elismert budapesti plasztikai sebész, akit méltán nevezhetünk akár az egész ország egyik legjobbjának.
Kivételes bánásmód egy kivételes embertől
Dr. Wágner Pál azon a véleményen van, hogy minden egyes szépülni vágyó, aki őt felkeresi, egy külön eset, aki külön, egyénre szabott bánásmódot kíván meg. Minden egyes plasztikai műtétet nagy átbeszélés és megfontolás előz meg. Természetesen a szükséges vizsgálatok mellett, melyekbe bele sem kezdenek, ha a páciens bizonytalan, esetleg a műtét nem tűnik valódi megoldásnak az adott személy adott problémájára. Dr. Wágner Pál azt az esetet hozta föl példának, mikor egy hölgy felkeresi azzal, hogy nagyobb melleket szeretne, mert a férje egy nála húsz évvel fiatalabb, feszes, nagymellű nőért hagyta el. Dr. Wágner ilyenkor azt lebeszéli a hölgyet a beavatkozásról, hiszen a férjét nem fogja csak azért visszakapni, mert megnöveltette kebleinek méretét. Tehát a műtét nem hozza meg a kívánt eredményt, a páciens elégedetlen lesz, valamint fölösleges kockázatnak tette ki magát, fölöslegesen terhelte saját szervezetét egy műtéttel, emellett fölöslegesen költötte el azt a jelentős összeget, amibe a mellnagyobbítás került. és még az idejét is vesztegette. Dr. Wágner Pál plasztikai sebész szerint nagyon fontos, hogy a beavatkozást csak olyan esetekben végezzék el, amikor a páciens teljesen biztos céljaiban, melyek nem irreálisak.
A legjobb budapesti sebésznél cél az esztétikum
Ezzel szemben azon esetekben, mikor egy hölgy a túl kicsi mellei miatt érzett szorongásán enyhítene egy nem túlzó implantátum beültetésével, a műtét javulást hoz a hölgy egész életébe. A megereszkedett mellek miatti frusztráció vagy a túl nagy mellek okozta hátfájás és sok esetben szintén frusztráció is könnyedén megszüntethető egy színvonalas beavatkozással.
Dr. Wágner felesége modellként dolgozott, és saját megfontolásból több változtatást is kért a doktor úrtól saját testén. Dr. Wágner Pál önmagán is hasznosítja a szépészeti lehetőségek egyikét, mégpedig időnként botox injekcióval enyhíti az öregedés jeleit.