Plasztikai sebészet a szépség szolgálatában

A formás idomok, az ideális testsúly, a feszes bőr mindannyiunk álma, ám életmódunk, az elhízás, vagy a kor azonban aktívan tesznek a magabiztosság és a saját külsőnkkel való elégedettség ellen. Bizonyos esetekben diétával, edzéssel elérhetőek a kívánt formák, de genetikai adottságaink, vagy netán a sérülések, balesetek következményei kizárólag a plasztikai sebészet segítségével változtathatóak meg, korrigálhatóak.

Plasztikai sebészet a szépség szolgálatában

A plasztikai sebészet eredete

Az orvostudomány e területe az ókortól kezdve jelen van, s a rekonstrukciós és esztétikai jellegű sebészet azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül, mind a korrigálható testrészeket, mind a felhasználható eszközöket, módszereket illetően. Az implantátumok egyre biztonságosabbá válnak összetételükben, beültetésük módjában, és szinte már nincs is olyan testrész, amelyet ne formálhatnánk a plasztikai sebész szikéje és szakértelme által.

A legnépszerűbb beavatkozás

Az érdeklődési kör középpontjában kétségtelenül a mellplasztika áll, hiszen minden hölgy álma a formás, és adottságaihoz illeszkedő méretű mell. Természetesen olyanok is akadnak, akik vagy betegségből, vagy kényelmetlen méretekből kifolyólag fekszenek a műtőasztalra, sőt, arra is lehetőség van bizonyos esetekben, hogy a mellplasztika TB támogatással történjen meg. Budapest klinikái profi szakemberekkel, és számos sebészeti eljárással állnak az érdeklődők rendelkezésére, hogy a tükörből visszatekintő kép valóban olyan legyen, melyet megálmodtak maguknak.

Fogyás utáni has

Mivel fogyás alkalmával elkerülhetetlenül megmarad a kinyúlt bőr, ennek eltávolítására az egyetlen út a plasztikai sebészet és a hasplasztika. Míg a hason, csípőn megmaradt bőr eltávolítása egyértelműen esztétikai célokat szolgál, addig a zsírleszívás akár egészségi okok miatt is javasolt lehet, természetesen az egyéni adottságokat figyelembe véve.

Plasztika a szépség és egészség szolgálatában

Az arc életünk minden pillanatában szem előtt van, így magabiztosságunk szemhej-plasztikaszempontjából nagyon fontos, hogy vonásaink, bőrünk olyan legyen, amivel elégedettek vagyunk. Ezt szolgálják többek között az arcplasztika, az orrplasztika, vagy éppen a szemhéjon végzett beavatkozások. A saját zsírral történő ráncfeltöltés lehetősége mellett a teltebb ajkak, vagy a garantált eredményeket produkáló haj be-, és átültetés sem lehetetlenek már manapság. Formálható a popsi, a vádli, de intim területeinken is mód van arra, hogy a nem szívlelt formákon változtassunk. A korszerű technológia és a választott sebész szakértelme olyan végeredményhez vezethetnek, mely lehetővé teszi akár életünk megváltoztatását is.

A plasztikai sebészet a 21. században

A vonzó külső és a megjelenés napjainkban rendkívül fontos szerepet kap, legyen szó akár munkavállalásról, akár párkapcsolat kialakításáról, az önbizalom megléte, vagy éppen annak hiánya, rányomja bélyegét életünkre. A tökéletes külsőről legtöbben csak álmodnak, de a diéta és a testmozgásra való odafigyelés mellett a plasztikai sebészet is lehetőséget kínál arra, hogy korrigáltassuk magunkon. Hála a modern orvostudománynak, ma már létezik szemhéjplasztika is, mellyel maradandó nyom nélkül változtathatnak az orvosok arcunk kinézetén.  A legújabb technikáknak köszönhetően már nem csak a mellel kapcsolatos műtétek történhetnek esztétikai céllal, hanem a fenékkel kapcsolatos problémákkal is képes megküzdeni a legjobb plasztikai sebész.

A mellméret korrekciója a legjobb plasztikai sebész által

A súlycsökkenés velejárója a mellek állapotának megváltozása. Már akár a mellméret korrekcióharmincas évek elején is elkezdhetnek lógni a keblek, ami tulajdonosaik esetében gyakran okoz önbizalomhiányt. A mellfelvarrás nem csak a fiatalos feszességet adja vissza, de segítségével korrigálható a keblek eltérő mérete, vagy a túl nagy mellbimbók is kisebbé varázsolhatóak. Több műtéti technika alkalmazása is lehetséges, s ezek függvényében eshetnek a metszések a mell alatti redőbe, a hónalj árokba, vagy a bimbóudvar határára. A mellfelvarrás esetében a szakember igyekszik úgy megejteni a metszéseket, hogy azok a varratszedés után láthatatlanok legyenek. Az eljárást követően speciális, leszorító melltartót kell viselni, és kerülendő a sportolás egy darabig.

A legnépszerűbb arcplasztikai beavatkozás

arcplasztikai beavatkozásHasonlóan problémás lehet a szemhéj, hiszen bizonyos esetekben már  látást is zavarhatja. Hogy teljes arcplasztika, netán homlok- és szemöldökplasztika, esetleg kizárólag botoxkezelés szükséges a kívánt eredmények eléréséhez, ez mindig egyéntől függ, ám van valami, ami töretlen népszerűségnek örvend évek óta, ez pedig nem más, mint a hyaluronsavas ráncfeltöltés. Maga a bőr alá beinjekciózott anyag egyébként természetesen is jelen van a bőrben, ám mennyisége az évek előrehaladtával csökken, innen a hidratáltság hiánya.  A hyaluronsav mesterséges bejuttatásával megvalósítható az arcbőr fiatalítása, és az eredmények akár egy éven keresztül is élvezhetőek. Az eljárás mindössze 15-30 percet vesz igénybe, a páciensek pedig az érzéstelenítésnek hála, nem

Hogyan működik a hisztamin?

A hisztamin egy olyan, testünkben megtalálható, természetes anyag, amely elsősorban az allergiás vagy gyulladásos reakcióknál játszik szerepet. Egészséges emberek szervezetében a máj bontja le, a diamino-oxidáz nevű enzim segítségével. Ha valamilyen okból ebből az enzimből nem termelődik elegendő, akkor rövid időn belül allergiához hasonló tüneteket figyelhetünk meg magunkon.élelmiszerek hisztamintartalma

Hogyan kerül a szervezetbe hisztamin?

A hisztamint testünk magától is termeli, de különböző élelmiszerekkel külsőleg is bejuttathatjuk. Nem mindegy azonban, hogy mennyit és milyen kombinációban fogyasztunk hisztamindús ételeket. Főleg, ha érzékenyek vagyunk rá! Ha valamilyen zavar miatt testünk nem tudja megfelelően lebontani a hisztamint, akkor az felhalmozódik és irritáció, azaz intolerancia alakulhat ki.

Csak a speciális vérvizsgálat mutatja ki hisztaminérzékenységünket

Sokan nem is foglalkoznak az árulkodó tünetekkel, vagy betudják speciális vérvizsgálatvalamelyik ma „divatos”, egyéb érzékenységnek. Például gluténérzékenységnek, laktózérzékenységnek hiszik problémájukat. Elkezdenek egy diétát a javulás érdekében, de ha nem iktatnak ki minden magas hisztamintartalmú, vagy hisztaminfelszabadító élelmiszert az étrendjükből, akkor a tünetek újra és újra fellángolnak majd. A hisztaminérzékenységről, vagy más néven hisztaminózisról még nem hallani olyan sok helyen. Ezért a vizsgálat és a kimutatás körül is van némi félreértés a nem szakmabeliek között. Nem elég ugyanis a közismert – alkaron végzett – allergiavizsgálat. Speciális vérvizsgálat mutatja csak ki a feljebb már említett DAO enzim jelenlétét a szervezetben.

Mi a megoldás?

De nem kell akkor sem megijednünk, ha diagnosztizálták, hogy nem megfelelően bontja le szervezetünk a hisztamint. Egyénileg összeállított hisztamin diéta, amit dietetikus állít össze, nagyon jól kordában tarthatjuk hisztamin intoleranciánkat.

Lábadozás orrműtét után

A mellműtétek után talán a legnépszerűbb plasztikai beavatkozásnak orrkorrekció rajzaszámítanak az orr korrekciójával foglalkozó műtétek. Arcunk legmarkánsabb vonása az orrunk, ha valakinek bármilyen okból (születési rendellenesség – például farkastorok vagy nyúlszáj – vagy később szerzett – például baleset közben) orrdeformitással kell élnie a mindennapjait, az nagyban ronthatja életminőségét, akár még szociális kapcsolatira is negatív befolyással lehet.

Az orrkorrekció segíthet a mindennapokon

orrplasztika utáni felépülésNem kell azonban ebbe beletörődni. Egy kis utánajárással megtudhatjuk, hogy egy orrkorrekciós rutinműtét után nagyban javulhat életszínvonalunk. Fontos azonban, hogy az arcunk esztétikáját befolyásoló műtétet lelkiismeretes és profi orvosi stáb végezze!

Az orrplasztikai utáni felépülés menete

Nem minden múlik azonban csak az orvosokon. Páciensként a lábadozási időszakban mi is sokat tehetünk gyógyulásunkért. Ha betartjuk az orvos javaslatait, akkor a fájdalomtól sem kell tartanunk. Az orrplasztika utáni felépülés viszonylag rövid ideig, körülbelül 2-3 napig okoz csak fájdalmakat. Ráadásul a jó plasztikai sebész ellátja páciensét megfelelő tanácsokkal és receptekkel, így az otthoni fájdalomcsillapítás is megoldott. A mai rohanó világunkban a legtöbb embernek kifejezetten előnyére válhat egy kis kényszerpihenő. Az orrplasztikai műtét után 1-2 hét pihenés után vissza lehet térni a munkába (kivéve fizikai munka esetén). Hat héttel a beavatkozás után pedig akár már fokozatosan sportolni is elkezdhetünk. Orrunk végleges formáját csak hónapokkal a korrekció után nyeri el, hiszen meg kell várni, amíg a porcos és a csontos részek újra összekapcsolódnak és fixálódnak új helyükön. Ez a folyamat akár 1 évet is igénybe vehet. Első olvasásra soknak hangzik, de ha belegondolunk, hogy utána mennyire megváltozhat – pozitív irányba – életünk, akkor az minden időszakos fájdalmat, lemondást és várakozást megér!

Az orrplasztikai műtét jelentősége

Az orrunk jelentősége arcunkon

Ha az arcunkat úgy vizsgáljuk, mint egy műalkotást, akkor kijelenthetjük, hogy az orrunk található a legfontosabb helyen. Arcunk – szinte teljesen – mértani közepén, kiemelkedve a többi rész közül. Ha nem vagyunk vele elégedettek, takargatni, elrejteni sajnos nem lehet. Ezért olyan népszerűek az orrplasztikai műtétek napjainkbanorrplasztika utáni regeneráció

Mikor lehet szükséges orrplasztikai műtét?

Nem csak esztétikai problémákat okozhat orrunk, hanem funkcionális zavarokat is. Ezekre a legtöbb ember nem is gondol, pedig a szépészeti beavatkozások mellett ezeket az életminőség javító műtéteket is szép számmal végzik a plasztikai sebészek, karöltve a fül-orr-gégészekkel. Ilyen zavar például az orrsövényferdülés vagy az orr járatainak deformitása, esetleg szűksége miatt kialakuló légzési nehézségek. Ezek következtében a páciens sokszor saját horkolása vagy nehézlégzése miatt nem tud megfelelően pihenni. Ez hosszú távon kimerültséghez, ingerültséghez, levertséghez, immunrendszer-gyengüléshez, sőt akár párkapcsolati gondokhoz is vezethet. Érdemes tehát minél hamarabb szakszerű segítséget kérni.

orrplasztikázott nő

Orrunk sokfélesége

Az emberi orr nagyon sokféle lehet: túl kicsi vagy túl nagy, pisze, ferde, kampós, horgas, karvaly vagy krumpli… Mindenre tudnak megoldást nyújtani a plasztikai sebészek. Az orrkorrigálás teljesen rutinműtétnek számít már manapság. Szinte semennyi kockázatot nem rejtenek magukban, viszont az eredmény nagyon látványos és maradandó. A műtét során vagy egyáltalán nincsenek varratok, metszések, vagy azok az orr belsejében helyezkednek el, ezért a gyógyulási idő lejárta után a műtétnek maradandó nyoma nincsen. Vagyis csak a szép, új, megfelelő méretű, formájú és jól funkcionáló orrunkat és ezzel együtt megnövekedett önbizalmunkat és vonzerőnket kell megszoknunk új, boldogabb és könnyebb életünkben.

Plasztikai műtétek TB támogatással

Ha a fenti szavakat ütjük a keresőbe, rengeteg cikk és információ birtokába juthatunk. Érdemes azonban körültekintően olvasni a tartalmakat, hiszen rengeteg téves információ is kering az internet világában.

Mikor igényelhető TB támogatás?

Gyakori félrevezető kijelentés, hogy bizonyos számú gyermek szülése és plasztika tb támogatássalszoptatása után az édesanyák jogosultak TB támogatott mellplasztikára. Ez sajnos nem így van! Mellplasztikai műtétre csak nagyon indokolt esetben lehet igénybe venni az ingyenes ellátást. Ilyen például az emlőrák – vagy más műtét, esetleg baleset – miatt csonkolt, vagy teljesen eltávolított mell korrigálása, pótlása implantátummal. Előfordulhat, hogy valakinek túlságosan nagy keblei már súlyos egészségügyi problémákat okoznak, melyek zavarják, hátráltatják mindennapi életében. Ebben az esetben, ha az orvosilag is indokolt, akkor közpénzből támogatott mellkisebbítő műtétre jogosult. Mellfelvarrást is végeznek TB alapon, ha a mellek aszimmetriája olyan nagyfokú, hogy ez indokolttá teszi a mellműtétet.

A TB általi plasztikai műtét menete

tb által támogatott plasztikai műtét meneteSokan úgy gondolják, hogy akár ingyen, vagy olcsóbban és gyorsan feküdhetnek kés alá állami kontóra. De ha jobban utána olvasnak, akkor szembesülnek vele, hogy nem is olyan egyszerű az ügyintézés. Sok vizsgálat elvégzése, rengeteg orvosi papír benyújtása, még több kérvény megírása, orvosi bizottságok döntésének kivárása után kerülhet csak sor a konkrét műtéti megbeszélésekre. Viszont ha a páciensnek tényleg indokolt a TB alapon való ellátás, akkor a mellplasztika után végre megkezdheti magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb új életét, megújult külsejével.

 

Mellplasztika tapasztalatok

A 21. század a plasztikai beavatkozások évszázada. Szerencsére már megdőltek a szépészeti műtétekkel kapcsolatos sztereotípiák, melyek arról szóltak, hogy minden plasztikai műtéten átesett nő „kacsaszájjal” és irreális mellmérettel gazdagodik a műtét után. Az emberek belátták, hogy a plasztikai műtétek nagyon hasznosak és esztétikusak tudnak lenni, ha hozzáértő, szakmailag magasan képzett orvosok végzik. Azóta egyre többen keresik fel a sebészeti klinikákat, hogy az ott dolgozók segítsenek elérni a vágyott külsőt.női mell plasztika után

Akik esetleg még mindig hezitálnak és félnek a műtétet követő időszaktól, azoknak ajánljuk a  tapasztalatok mellplasztika után című cikkünket, ahol több megközelítésből lehet olvasni a gyógyulási időszakról.

Általánosságban azonban elmondható, hogy a páciensek szinte 100%-a nagyon elégedett a végeredménnyel és csak azt bánja, hogy nem előbb szánta rá magát a műtétekre. Ugyanis olyan változást hozott életükbe megújult külsejük, amit nem is gondoltak volna előtte. Önbizalmuk megnőtt, kisugárzásuk megváltozott, hangulatuk, energiaszintjük az egekben szárnyal. A beszámolók szerint az operációt követő néhány napos kellemetlenségek emléke teljesen elhalványul néhány hónap után. Az új, gyógyult, dekoratív külsővel a páciensek sokkal sikeresebbé váltak az életük minden területén. Legyen szó a párkapcsolatokról vagy a munkahelyi sikerekről.mellplasztika plasztikai sebésszel

Sokszor felmerülő kérdés még a műtétek ára, drágasága. Utólag majdnem minden műtéten átesett nő azt nyilatkozza, hogy teljes mértékben megérte az árát a beavatkozás, hiszen a biztonság és szakértelem, amely körülvette őt a műtét előtt, alatt és után, utánozhatatlan. A vágyott külső megszerzése után érzett lelki nyugalom és elégedettség pedig megfizethetetlen!

Sipoly gyógyítása

A sipoly, azaz más néven fisztula nagyon sok ember életét megkeseríti. Általában műtéti szövődményként jön létre és a kezelése, gyógyítása nagyon hosszú és nehéz feladat. Ha két üreges szerv kóros összeköttetésben áll egymással, akkor fisztuláról beszélünk. Sokféle típusa és fajtája van, melyet az alábbi cikkben részletesebben bemutatunk: Sipoly gyógyítása gyógynövényekkelgyógynövények levele és morzsolvaSokan idegenkednek a fájdalmas és kellemetlen orvosi vizsgálatoktól, vagy az esetleges műtétektől, ezért a betegek általában igyekeznek először otthon kezelni magukat, különböző vény nélkül kapható gyógyszerekkel, krémekkel, vagy pedig a természet erejével. Ilyen segítséget nyújthat például a kamillás vagy diófa leveles ülőfürdő is, mely végbélsipoly esetén enyhítheti a tüneteket. Ez a kellemetlen betegség a leggyakrabban a végbél környékén jelentkezik, így az interneten sok információ fellelhető már ebben a témában. Sokan azonban azt hiszik, hogy a gyógynövények használatához nem kell semmilyen háttértudás. Ez nem így van. Akár még rosszabbul is lehetünk, ha nem ismerjük elég alaposan a növények hatásait. Például a szűztea, vagy mályvatea köztudottan lazítja a székletet (a fent nevezett cikkben több helyes gyógynövényes kezelési tipp található). Egy esetleges hasmenés végbélsipoly esetén nagyon kellemetlen napokat okozhat, hiszen felmarhatja az amúgy is gyulladt, irritált bőrfelületet, ami így még lassabb gyógyul. Ezért nem érdemes otthon kísérletezgetni. A szakemberek felkeresése az első lépés a gyógyuláshoz. Dietetikus, orvos és természetgyógyász egyénre szabott, szakszerű segítséget nyújthat.

Terhességi cukorbetegség

A cukorbetegség egy nagyon komoly, autoimmun betegség. Három típusát különböztetjük meg:

  • 1-es típusú cukorbetegség (általában gyerekeknél, fiataloknál diagnosztizálják, nem a rossz táplálkozási szokások okozzák),
  • 2-es típusú cukorbetegség (a túl cukros, szénhidrátdús étkezés és az egészségtelen életmód következménye)
  • valamint a terhességi cukorbetegség (gesztációs diabétesz).kismama terhességi cukorbetegség előtt

Minden gondozott terhesség alatt kötelező a terheléses vércukorszint vizsgálat, melyet a magzat 24-28 hetes korában végeznek el – erre vonatkozik a terhességi cukorbetegség szénhidrát táblázat. A vizsgálat éhgyomros vérvétellel kezdődik, amely után a kismamának 75 gramm szőlőcukrot kell vízzel elkeverve elfogyasztania (lehet hozzá vinni citromot). Ezután nyugodtan kell ülve kivárni a két órát, amikoris újabb vérvétel következik. Ha ennek eredménye 7,8 mmol/l fölött van, akkor egyenesen a diabetológiára küldik az anyukát. Itt további vizsgálatok után – a helyzet súlyosságától függően – diétás előírást, vagy akár inzulinpótlást is kaphat a várandós nő. Ez nagyon fontos vizsgálat, hiszen a nem megfelelő vércukorszint kockázatot jelenthet az anyára és a gyermekre is. Sosem szabad félvállról venni! A diétás ajánlásokat a lehető legpontosabban érdemes betartani, hiszen a nem kezelt terhességi diabétesz a babáknál túl nagy súlyt, koraszülést és későbbi cukorbetegségre való hajlamot okozhat. Az anyára is veszélyes lehet az állandóan magas vércukorszint, ezért minden esetben diétázni kell. Általában ebben az esetben úgynevezett mennyiségi diétát írnak elő a dietetikusok. Ez annyit jelent, hogy meghatározott időben, pontosan meghatározott mennyiségű szénhidráttartalmú ételt lehet elfogyasztani. Ennek érdekében érdemes egy dietetikust felkeresni, aki teljesen személyre szabottan állít össze ételcsoportokat minden kismamának, hogy megkönnyítse a babavárás alatti helyes táplálkozást.

PMP képzés

Első körben érdemes tisztázni mit is jelent a PMP rövidítés. Angolul annyit tesz, hogy Project Management Professional, amit magyarra úgy fordíthatnánk, hogy profi projektmenedzser. Ezt a címet úgy lehet megszerezni, hogy a jelölt a legnagyobb nemzetközi projektmenedzsment iroda – PMI – keretében szervezett minősítésen részt vesz, majd sikeres vizsgát tesz. Ezt a rangot megszerezve komoly szaktekintélynek minősül az illető, ugyanis igen komoly tapasztalat és gyakorlat szükséges már a tanfolyam elkezdéséhez is. Továbbá ez a legmagasabb egyéni minősítés a projektmenedzsment berkein belül.pmp képzés

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miképpen lehet profitálni ennek a bizonyítványnak a birtokában. A PMP cím a világszerte ugyanazt jelenti, a Curriculum Vitae egy ékes pontja, ami Magyarországon még nem elterjedt (a projektmenedzserek körül-belül tíz százaléka rendelkezik ezzel a végzettséggel), így mindenképp komoly fórt jelent egy adott állás megpályázásakor.

Ezek után felmerülhet bennünk, hogy mégis kik jelentkezhetnek a PMP képzés tanfolyamra. Ahogy feljebb már említettük, igen komoly projektvezetői jártasság szükséges már a jelentkezéshez is. A következőkben tételesen felsoroljuk a minimum elvárásokat

  • Egyetemi/főiskolai végzettség
  • Az utóbbi nyolc évből minimum hármat projektvezetőként teljesített
  • A PMI honlapján meg kell adni a konkrét vezetett projekteket, amivel igazolja a jelentkező a minimum 4500 órás projektvezetési gyakorlatát
  • Legkevesebb 35 óra projektmenedzsmenttel kapcsolatos tanulmány, ami lehet a felsőoktatás része, céges tréning, céges oktatás, továbbképzés, vagy akár workshop is.

PMP vizsgaFontos tudni, hogy a jelentkezőket szúrópróba szerűen ellenőrizheti a PMI, ahol minden adatot dokumentumokkal kell tudni bizonyítani. Ennek sikeressége esetén már csak egy dolog van vissza, a minősítési művelet honoráriumát megtéríteni. Mindezek pozitív elbírálása után lehet jelentkezni a PMP vizsgára.

Még egy dologra hívnánk fel a figyelmet. Az eljárási összegeket mutatjuk be. Az alábbi pénzeket közvetlenül a PMI szervezetnek szükséges befizetni, ami a vizsgázás díját fedezi:

  • 405$ azoknak, akik rendelkeznek PMI tagsággal
  • 555$ PMI tagsággal nem rendelkező személyeknek
  • Ismétlővizsga PMI tagoknak 275$
  • Ismétlővizsga PMI tagság nélkül 375$